Na, ez a része sosem egyszerű. Talán, ha egy kisebb, vidéki városban lennék... De itt túl sok ember van az utcán, és túl sokan próbálnak leszólítani másokat. Hajléktalanok, hittérítők, seftelők, politikai tiltakozók - a sor végtelenségbe fut.

Ezért, akinek van egy kis életösztöne, a mobiljára meredve hatol át a tömegen. Mondjuk erről is beszélhetnénk, erről a virtuális világ függőségről. Az én Atyám a valóságot teremtette nektek, és ti a virtuális világba menekültök előle. Mikor hallgattad utoljára a madarakat a park fái között? Tudom, hogy van erre is applikáció, de az igazi madarak még megvannak? Az én időmben még tudtuk a nevüket, felismertük őket a hangjukról. Elég volt meghallani, és máris ösztönösen hálát adtunk a Teremtő ajándékáért egy rövid imában. Sokkal természetesebb volt megélni a "Szüntelenül imádkozzatok!" felszólítást. Manapság mikor jut eszetekbe imádkozni? A virtuális világ varázsa megfosztott titeket a valóság csodálatától. Már nem az Atyának vagytok hálásak, hanem a fejlesztőknek. Ők az új istenek.